Ismét a repülőn ülök, csak most hazafelé. Jó is, meg nem is. Biztosan érted, hogyan értem. Vár a család, a munka, a hétköznapok, az életem, amit mind-mind szeretek. De ott kellett hagynom egy másik világot, ami számomra tanulás, élmények, új benyomások, új barátok.
Röviden összefoglalva, most is nagyon jó volt!
Az út hivatalos részével aránylag gyorsan végeztem, vagy inkább írhatom, hogy sztenderden. Ez volt a harmadik féléves ellenőrzésem. Mind a 3 alkalommal 9,5-10 nap kellett ahhoz, hogy végigcsináljam a programot. Ebből a szempontból mondhatom, hogy sztenderd. Tartalom szempontból is egészen hasonlóak voltak a lépések: otthoni munka ellenőrzése, korrekciók, tanulási program, gyakorlás, következő félévre az engedély megszerzése. Mégis, minden út más tapasztalatot hozott.
Ez az út számomra inkább „ezoterikus” volt, mint technikai. Sokat foglalkoztam, olvastam a személyes becsületességről. Arról, hogyan tudja felemelni, vagy porba súlytani az ember szellemi egészségét az, hogy saját maga szerint mennyire becsületes, vagy mennyire nem az. Erről írtam is egy „Ez most komoly!” cikket. Voltam egy előadáson is, ahol az előadó arról beszélt, hogy a hibáztatás csapdájában vergődünk, és amíg ezt nem ismerjük fel, addig folyamatosan kicsúszik az életünk irányítása a kezünkből.
Mikor minden egy irányba mutat
Nem tudom, megtörtént-e már veled az, hogy hirtelen minden ugyanarról szólt az életedben. Akármerre fordultál, valahogy ugyanoda lyukadtál ki. Valahogy „véletlenül”, pont ezt az előadást választottam, pont erre voltam kíváncsi. Egy nagyon jó előadó beszélt. Több mint 5000 fős cége van, és már teljesen önállóan működik a cége. A menedzsmentje viszi a céget. Ő pedig rendszeresen tart előadásokat, ahol megosztja a tapasztalatát, sikereit, kudarcait, alapelveit.
Most arról beszélt, miért annyira fontos a tanulás. Hogyan befolyásolja az ember állapotát az, ha folyamatosan képzi magát, ha egyre kompetensebb a szakmájában, az életében. Rengeteg jó példát hozott, többek között, hogy a szervezési és tervezési tudása segítette ahhoz, hogy most önállóan működik a cége. Nagyon tetszett, de valahogy ezt már tudtam. Mindig is azt vallottam, hogy tanulni, fejlődni kell. Engem az a rész fogott meg és taglózott le, amikor arról kezdett beszélni, hogy mekkora változást hozott az életében az, amikor „leszokott” a hibáztatásról.
Mikor a tréner ül bent az iskolapadban
Minden előadáson kettős szereppel, mondhatni személyiséggel ülök. Egyszer, mint cégvezető, aki a saját vállalkozását, életét építi, annak sikeréért felel, egyszer, pedig mint tréner/tanító, aki minden használható értékes tudást haza akar vinni a saját partnereinek – vállalkozóknak, cégvezetőknek, értékesítőknek. Na, ezen az előadáson mind a két szerepemben kerekedett a szemem és kezdett fülig érni a szám. „Ez igen, ez mindenkit meg fog rázni, mint Krisztus a vargát” gondoltam.
Az előadó részletesen kifejtette, hogy miért és mennyire haszontalan, amikor a csoport tagjai egymás hibáztatásával vannak elfoglalva. Először is nem konstruktív, gyengíti az együttműködést. Másodszor is bűntudatot ébreszt a másikban, csökkenti a bizonyosságát, a magabiztosságát, pedig mind a kettő elengedhetetlen „kelléke” az önálló, termelékeny, „önjáró” munkatársaknak! És én nem ismerek olyan vezetőt a partnereim között, aki tudatosan hozzájárulna, engedélyezné a munkatársai önállóságának rombolását. Harmadszor is legtöbbször egy össznépi „adok-kapok” játékot indít be, azaz, akit ma hibáztattak, alig várja, hogy visszaadhassa és hibát találjon a másik munkájában is. És most figyelj! Egy ilyen össznépi játékban min van a figyelem 98%-a? Azt is kérdezhetném, mi az, amire nem jut figyelem? Hát a tényleges termelésre, mert a figyelem a hibákon, hibázáson van. Mi vezetők pedig furcsálljuk, hogy miért rossz a hangulat, miért alacsony az együttműködési hajlandóság, miért mutogatnak egymásra az osztályok és „tesznek egymás alá” a műszakok…
Lehet még fokozni?
Azt hiszem, ha ennél a pontnál megállt volna és határozottan, hangosan azt mondta volna: „IRTSÁTOK KI A HIBÁZTATÁS INTÉZMÉNYÉT A CÉGEITEKBŐL! SZOKJATOK LE RÓLA, SZOKTASSÁTOK LE RÓLA A VEZETŐITEKET, MAJD A MUNKATÁRSAITOKAT!”, akkor is kerek és értelmes lett volna az előadás és én úgy állok fel, hogy megérte itt lenni.
De ő csavart egyet az egész megközelítésen és azt mondta, hogy van ennél egy sokkal rosszabb következménye is ennek a „hibáztatósdinak”. Ez az, ami miatt súlyos dollármilliókat veszítenek a cégek minden évben, veszítenek a tulajdonosok folyamatosan. Abban a pillanatban, amikor a sikertelenséged miatt másokban kezded keresni a hibát, kiadod a kezedből a lehetőségét annak, hogy a dolgokat jó irányba fordítsd. Kiadod a teljes felelősséget, kiadod a kezedből a teljes kontrollt. Elismered, hogy a másik, ki tud veled szúrni, hogy a másik tönkre tudja tenni a munkád, az eredményességed. Elismered, hogy ő az ok és te teljes mértékben annak hatása vagy, képtelen, eszköztelen vagy. Ez lehet, hogy egy kényelmes, lusta álláspont, de vedd észre, egyben bénító is, hiszen annyit tehetsz, hogy mutogatsz és elismered, hogy a helyzet rossz.
Ne mutassuk rá a hibákra?
Persze, kérdezheted, hogy mit csinálhat az ember, ne mutasson rá a hibára? Dehogynem! A hibákat ki kell javítani, a dolgokat jó irányba kell terelni, a felesleges erőfeszítéseket meg kell szüntetni! Mindezt úgy, hogy a figyelmet egy percig sem vesszük le arról, hogy elérjük az eredményt. Minden, amit csinálunk, mondunk, követelünk, értékelünk, arról kell, hogy szóljon, hogy „hogyan leszünk eredményesek, eredményesebbek”!
A „te vagy az oka, mert soha nem figyelsz oda, mert te ehhez hülye vagy, mert lusta vagy”, hibáztatás. Nem mutat rá a hiba valódi okára, nem mutatja meg, hogy mit kell változtatni, sőt gyakorlatilag jogosítványt ad az újabb hibáztatáshoz, hiszen lusta, hülye hozzá, nem figyel.
Helyes kezelése a hibáknak
A „figyelj ez így még nem jó, nem elég! Mit tudsz tenni, hogy javítsd a teljesítményed?”, vagy „Mi az ami nehézséget okoz neked?”, vagy „Mutasd, hogy csinálod, találjuk meg az okát a hibának, lassúságnak és javítsuk ki!” megközelítés, nem hibáztatás. Végig a kezünkben tartja a felelősségét annak, hogy a dolgokat jó irányba fordítsuk. És nem utolsó sorban, senkit nem sarkall arra, hogy újra, meg újra hibázzon és pláne nem arra, hogy revanst vegyen és azt keresse, azt figyelje, Te mikor hibázol, hogy bebizonyíthassa te sem vagy különb nála!
Konklúzió
Én nem tudom nálad milyen a munkakultúra, előfordul-e ez a jelenség. De ha előfordul, most szólok, hogy ne engedd! Most szólok, hogy nem lesz jó vége! Jó embereket fogsz elveszíteni. Forint-milliókat, ha nem milliárdokat fogsz veszíteni és akkor még nem beszéltem a szellemi egészség forintban nehezen kifejezhető romlásáról. ÍRTSD KI A HIBÁZTATÁS INTÉZMÉNYÉT A CÉGEDBŐL! SZOKJ LE RÓLA, SZOKTASD LE RÓLA A VEZETŐIDET, MAJD A MUNKATÁRSAIDAT!
Ja, és ha a cégben végeztél, szoktasd le otthon is a környezted erről a hülye szokásról és jobb lesz a hangulat, és méltán várhatod el mindenkitől, hogy a legjobb formáját hozza!
Vezetőknek tartok egy tréninget, ahol az értékesítők teljesítményének a növeléséről beszélek és a motivációról. Itt maximálisan alkalmazható tudást adok át, ami kimutatható növekedést eredményezz, mind az értékesítők eredményességében, mind pedig a munkatársak motiváltságában.
